Ékszerek Szalagavatóra és ballagásra

Ajándékozási szokások:

Ballagás:

Mind két esemény tekintetében indokolt az emlékezetesebb, nagyobb értékű ajándék. Ajándékozási szokásain, az idő múlásával természetesen változnak. Vidéken még mindég az a bevált szokás, hogy a diákok ékszert, karórát kapnak ajándékba. Ez természetesen függ a család anyagi helyzetétől is, de vidéken ez tradíció, és még a szegényebb családok is megveszik a ballagójuknak a nyakláncot vagy karkötőt. Az ajándék értéke nem függ össze a ballagó diák tanulmányi eredményével, hiszen itt nem ezt ünneplik, hanem azt, hogy lezárult egy korszak a gyermek életében. A középiskolai ballagásoknál már nagyban összefügg az elért eredmény az ajándékok értékével.

Szalagavató:

Szalagavató a középiskolai tanulmányok végén a legnívósabb ünnep. Ilyenkor a kisebb értékű, jelképes ajándékokat szokták átadni, tartalékolva a közeledő ballagásra. Ahol az ajándék mértéke általában meghaladja az általános iskolai ballagás alkalmával átadott ajándék értékét. A fokozatosság elvét követve ajándékozunk, tehát ha az általános iskolai ballagásra egy nyakláncot ajándékoztunk, akkor most egy vastagabb mutatósabb karkötővel egészíthetjük ki a ballagó diák ékszer készletét. A számítógép, fényképezőgép, vagy kamera is szerepelni szokták az ajándékok sorai között.

Ballagás

A meglepetés elmarad:

Ballagási ajándéknál a meglepetés általában elmarad. Többnyire az ajándékokat előre megbeszéltek alapján választják ki, és már a tanulmányi év közben többször mézes madzagként meg is említik a diáknak. Ezeket az ajándékokat, általában kritériumokhoz kötik. Amennyiben az előre megbeszélt tanulmányi eredményt eléri a diák, akkor jutalom képpen, kapják meg a ballagási ajándékukat. Az ajándék itt már, egy motorkerékpár, robogó, de akár egy személyautó is lehet. Ballagási ajándék minden esetben nagymértékű szokott lenni, persze ez nagyban függ attól is milyen kapcsolat fűz minket a ballagó diákhoz.

Szalagavatóra:

A lányok szalagavatóra többnyire egy finom kis gyűrűt kapnak. Ezt általában a közvetlen családtagjaitól, kapja. Értéke általában nagyobb, mint az általános iskolai ballagásra kapott ajándéké, de kisebb értékű, mint a középiskolai ballagásra szánt ajándéké. Ezek azok az ajándékozási szokások, amit általában követünk. Az egyik érdekes dolog még, hogy az udvarlók a szalagavatóra, csak egy virágcsokrot visznek ajándékba, a nagyobb értékű ajándékozás nem bevált szokás.