Kalózkincsek

Kincsek és ékszerek!

Az egyik meglepő tévhit, hogy a kalózok nem értettek a kereskedelmemhez. Értettek, sőt kifejezetten nagymesterei voltok. Talán ennek tudható be, hogy ilyen hosszú ideig tudtak tevékenykedni. A tehetősebb kalózok, kegyelmet vásároltak maguknak, így a nyugdíjba vonulásuk után már nem kellett félniük a törvény haragjától.

Honnan ered a sok elásott kincsről szóló legenda?

Csak gondoljunk bele, akkoriban is kellett tárolni a megszerzett vagyont, tekintettel arra, hogy nem törvényes úton jutott hozzá a kalóz, így annak tárolása igen nagy problémát okozott. Ezt a következő módon oldották meg. A támadások, fosztogatások után a megszerzett javakat nem osztották szét, csak egy jelentéktelen mennyiségét, ami a mindennapos élethez elengedhetetlen volt. A többit közösen elrejtették, azokon a lakatlan szigetek egyikén amelyiket kalandozásaik során útba ejtettek. Általában magasan fekvő barlangokba rejtették el a kincseket, hogy megóvják az apály és véltektől. Ezek a Kalóz kincsek tehát valóban megtörtént dolgok, de ezekből rengeteg valótlan legenda terjedt el.

Ékszerek:

A kalózok által megszerzett kincsek bármik lehettek, hiszen mindent elvettek, amit az útjukba tévedt kereskedő hajó szállított. Ezeket a zsákmányolt kincseket nem mindég tudták elrejteni, hiszen csak azt tudták elrejteni, ami szavatossági ideje vagy élettartama azt lehetővé tette.
Ezért kereskedniük is kellett a zsákmányolt kincsekkel, erre szakosodtak a kereskedőknek egy rézege, aki bár tisztában volt vele, hogy az árucikkhez, nem törvényes úton jutottak hozzá. De mivel jóval a piaci ára alatt volt lehetősége megvenni, így nem kérdezősködött, és nagy diszkrécióval kezelte az ügyet. Ezeket a kereskedőket orgazdáknak nevezzük. Az egyik legérdekesebb, árucikk volt az ékszer. Abban az időben az ékszerek teljesen mértékben kézi technikával készültek. Így minden ékszer, magán viselte az ötvös mester jellemzőbb készítési jegyeit. Ebben az időben a feljegyzések szerint az ékszerek felismerése miatt tudták elítélni azokat a kalózokat, akik azt megpróbálták pénzé tenni. A másik nagy veszélyt jelenthette volna még a szembesítés, de mint ahogy kalóz legendákból is kiderült, ritkán volt túlélője egy ilyen támadásnak. Törekedtek arra, hogy szemtanú ne maradjon. Az ékszerek nem romlanak meg, és alapvetően a tárolásukhoz nem kell nagy rakodási terület. Így a leg kézenfekvőbb az volt, hogy az ékszereket rejtsék el közösen a kalózkodó csapatok.

A kalóz csapat sorai között mindég volt, aki tisztában volt az értékekkel. Ezek általában a törvény által üldözött orgazdák közül kerültek ki. Mivel a törvény üldözte őket, így bujdosniuk kellett, ezért kézen fekvő volt, hogy elszegődtek a kalózhajóra, akikkel előtte már egyébként is üzleti kapcsolatban voltak. A kapitány vele végeztette el a zsákmány értékének felbecsülését, és annak tovább értékesítését. Az ékszerek esetében tisztában kellett lennie az ékszer árával, az ékszerben megtalálható köveknek az árával. Sőt amennyiben a zsákmányolt ékszer valamilyen oknál fogva jobban benne volt a köztudatban (pl. korona ékszerek) akkor annak a felolvasztását, és formába öntését is meg kellet, szervezze.
Ezek az orgazdák, nélkülözhetetlenek voltak egy kalózhajó számára. Rengeteg kiváltságot élveztek, például, nekik soha semmiféle szolgálatot, vagy őrséget nem kellett teljesíteniük, és a csatában sem vettek részt.